22. feladat - Ismerőse tanácsot kér Öntől...KÉSZ
2014.05.16. 21:54
Interakció az egészségügyi ellátásban
22. tétel
Ismerőse tanácsot kér Öntől. Három éves kisfia már egy éve szobatiszta volt, de az utóbbi időben gyakran bepisil éjszaka. Elmondása szerint a szülők éppen válófélben vannak, az édesapa bántalmazásai miatt gyakran menekülniük kell otthonról. Az anya nem tudja eldönteni, hogy orvoshoz kell-e vinnie gyermekét.
Adjon tanácsot az anyának!
A beszélgetés során az alábbi szempontokra térjen ki:
- családon belüli erőszak gyakorisága, megnyilvánulási formái
- a bántalmazó személyisége
- figyelmeztető jelek
- regresszió jellemzői a gyermek fejlődésében
Az erőszak egy olyan cselekmény, melyben az erőfölény kifejezése nyilvánul meg egy másik személy irányításának céljából. Jellemző rá az ismétlődés, a gyakoriság, és a kiszámíthatatlanság.
A családon belüli erőszak egy kis, intim közegben, rejtetten megjelenő megnyilvánulási forma. Jellemzői, hogy a partner (házastárs, élettárs, stb.) kísérletet tesz a vele együtt élő személyek fölötti dominancia gyakorlására (rosszabb esetben meg is valósítja ezt). A családon belüli erőszak egyik eleme az, hogy az elkövető és az áldozat ismerik egymást.
Komplex, hiszen beletartozhat érzelmi zsarolás (sokáig sajnos titokban marad), szóbeli erőszak, fizikai bántalmazás (verekedés, késelés), nemi erőszak, életveszélyes fenyegetés, akár gyilkosság.
A családon belül elkövetett erőszak gyakoriságát nehéz meghatározni, mert azoknak sajnos csupán a töredéke jut a hatóságok tudomására. Sok esetben a rendőrség is elutasító, illetve a probléma környezetében élők is többnyire úgy tekintenek az effajta jelenségre, hogy ez nem rájuk tartozik. Az USA-ban és Nagy-Britanniában 3 családon belüli erőszakos esetből csupán 1 derül ki. Más államokban még ennél is rosszabb az arány, hiszen a feljelentési hajlandóság igen alacsony. Feltételezhetően sokkal gyakoribb rá a precedens, mint azt gondolnánk.
A bántalmazó személyisége:
Az erőszak elkövetője általában személyiségi problémákkal küzd, valószínűsíthetően korlátolt gondolkodású. Kihasználja a nála gyengébbeket, ezért van az, hogy többnyire gyerekekkel, állatokkal kegyetlenül viselkednek. Gyakran fenyegetőznek, féltékenyek, és bűnösséget keltenek áldozataikban. Viselkedésük és beszédük agresszív, erőszakos. Általában meggondolatlanok, hirtelen ötletektől vezérelve cselekszenek, bátortalanok. Előszeretettel fordulnak a zsarolás minden formájához.
A családon belüli erőszak figyelmeztető jelei:
Kívülállóként nehéz felismerni, hogy mi zajlik a zárt ajtók mögött, de van néhány dolog, mely „segítségkiáltásként” értelmezhető az áldozat részéről.
-
Félnek partnerüktől, mindig igyekeznek a kedvében járni
-
Látszólag nincs önálló véleményük, minden úgy jó nekik, ahogy a partnerük tesz
-
Gyakran tesznek „helyzetjelentést” arról a párjuknak, hogy hol, kivel, mit csinálnak éppen
-
Párjuk féltékenységétől szenvednek, esetleg erről beszélnek is
Miről ismerhető fel egy erőszakos ember (férfi)?
· Alacsony az önértékelése, kudarcait mások hibájának tulajdonítja
· Erőszakos családban nevelkedett
· Durva viselkedését nem tartja helytelennek
· Alacsonyrendűnek ítéli meg a nőket, partnereit, negatívan minősít
· Dühén képtelen úrrá lenni
· Akaratát csak úgy képes érvényesíteni, hogy másokon uralkodik
· Gyorsan elveszti a fejét, ha stresszhelyzet éri
Regresszió jellemzői a gyermek fejlődésében:
Amennyiben a kapcsolat, házasság felborul, fontos, hogy az ezzel kapcsolatos viták (esetleg veszekedések) ne a gyermek előtt történjenek, mert az rendkívül rossz hatással lehet a személyiségfejlődésre. Ilyen negatív következmény például a regresszió, mely életkori fejlettségben történő hanyatlást jelent az addigi szinttől, amit a gyermek már elért. Ez kifejeződhet funkcióban vagy személyiségben is. A lelki traumák történetesen testi dolgokban is megnyilvánulhatnak, így pszichoszomatikus „betegségként” értelmezhetőek.
Példák regresszióra:
Ø Éjszakai bevizelés
Ø Testsúlyváltozás (gyarapodás, vagy csökkenés)
Ø Figyelemzavar
Ø Alvászavar
Ø Lustaság vagy éppen hiperaktivitás
Tanács az édesanyának:
A legfontosabb, amit mi magunk kívülállóként tehetünk, az a szenvedő alany tájékoztatása a lehetőségeiről. A szorongását, félelmét ne tartsa magában, mindenképpen forduljon szakemberhez a problémával, mert ezzel megelőzheti a problémák elhatalmasodását. Biztosítsuk arról, hogy mellette vagyunk, és segítünk neki. Vegyül fel számára a kapcsolatot egy családsegítővel.
|